Üdvözöllek a HUNGAROCAMION emlékoldalán!

1966 - 2006, 40 év, története csúcsán, fénykorában Európa egyik legnagyobb fuvarozási
vállalata volt, kishíján 2000 kamionnal. Emlékezzünk rá ezzel a honlappal, együtt!

  • button
img

Ha segítenél...
ötlettel, fotóval, bármivel, írj: info@hc-anno.hu

img

Facebook:
facebook.com

img

Kapcsolat:
E-mail a szerkesztőnek: info@hc-anno.hu

Hungarocamion Truck Trophy

Négy év sikertörténete

 

Az első magyar kamionverseny, a Hungarocamion Truck Trophy, 1987 májusában került megrendezésre a Hungaroringen. Mindebben a Hungarocamion igen komoly szerepet vállalt, mint névadó szponzor és főrendező.
A cég kapcsolata az autósporttal nem ekkor kezdődött. Már sokkal korábban létrehoztak egy autósport szakosztályt, a Hungarocamion ASE-t, mely arra volt hivatott, hogy a versenyzéshez magukban tehetséget érző HC alkalmazottak hódolhassanak szenvedélyüknek. Később még komolyabb autósélet igénye merült fel, ezért fontolóra vették, hogy két, a sivatagi viadalra felkészített Rába kamionnal és a vállalat állományából kiválaszott "sofőr-versenyzőkkel" elindulnak a Párizs-Dakar Rally-n. Ezt a tervet nemsokára elvetették, amikor megtudták hogy Nyugat Európában, épített pálykon, kamion gyorsasági versenyeket rendeznek, sőt Európa bajnoki sorozat fogja össze ezeket a versenyket már 1985-től.

1986-ban, az első hazai Formula 1-es GP futam hatalmas sikerén felbuzdulva Kamion EB futam rendezési jogáért folyamodtak, amit Frankl András (Andrew Frankl, az ETRO - a kamionversenyeket szervező és irányitó európai szövetség - akkori alelnöke) közbenjárására meg is kaptak, így minden akadály elhárult az 1987-es hungaroringi kamionos gyorsasági futam rendezése elől.
Azzal, hogy a HC bekapcsolódott az EB sorozat rendezésébe, két fontos esemény is lehetővé vált. Egyrészt a HC és a szervezésben résztvevő további magyar cégek bemutatkozhattak Nyugat Európában, másrészt az első vasfüggyöny mögötti kamionverseny adott lehetőséget a szocalista tábor versenyzőinek, teherautóinak (Liaz, Jelcz, Kamaz, Maz) és fuvarozó vállalatainak a nyugati országokban történő bemutatkozásra.

Munaktársakat küldtek Nyugat-Európába, hogy tanulmányozzák az EB futamok rendezési sajátosságait, mindeközben itthon elkezdődött a versenykamionok felkészítése és a versenyzők kiválasztása. Négy típust szemeltek ki a versenyen való induásra (Mercedes 1933, Volvo F12, Renault R310 és Rába S16), melyek közül a Mercdesre esett a választás, ez a kocsi képviselte a céget a teljes Európa bajnoki sorozaton, volánjánál Krasznai Jánossal, mint a selejtező versenyek győztesével, míg a többi autó a magyar viadalon való indulásra lett jogosult. Krasznai indulhatott tehát az EB-n, a további magyar versenyzők (Balárdi Gyula, Dinnyés László, Goike György és Bukus Zsolt, Virbling János, mint tartalékok) a magyar versenyen állhattak rajthoz. A Truck Trophy óriási sikert hozott, rengeteg, egészen pontosan 130.000 néző látta a futamokat a Hungaroringen az esős időjárás ellenére is, nem is volt vitás, hogy az öt évre aláírt rendezési szerződés jó döntés volt a szervezők részéről. A külföldi versenyzők is szívesen jöttek és a futam után egytől-egyig minden dicsérték a profi szervezést, a technikás, nagyon szép pályát és a híres, magyaros vendégszeretet.
Nem utolsó sorban pedig a verseny gazdaságilag is "megérte", hiszen nyereséget hozott a szervezőknek, nem is beszélve a már fent említett páratlan reklám lehetőségekről, melyeket a HC és a többi magyar vállalat igyekezett is kihasználni.

Ami Krasznait illeti, ő első évében maximálisan helytállt a sorozat versenyein, az egész év során megszerzett 47 pontjával kategóriája 9. helyén végzett az év végi értékeléskor. Legjobb helyezését éppen a Hungaroringen érte el, a szombati futamon kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg.

A következő éveken a hazai verseny szervezése mind gördülékenyebb lett, egyre több és színesebb programot kínáltak a szervezők a futamok mellett. A sorozat komoly gyári támogatást is kapott a kamiongyártóktól, 1990-ben a Mercedes már öt, saját maga által fejlesztett, felkészített kocsit indított el a futamokon. Egyre nagyobb figyelmet fordítottak a környezetvédelemre is, komoly feljesztések igyekeztek visszaszorítani a versenyeken a zaj és üzemanyagszennyezést. Egyetlen momentum szólt csak az egyre jobban jellemző profizmus ellen, a szó klasszikus és igazi értelmében vett amatőr versenyzők és csapatok lassan, de biztosan kiszorultak a résztvevők közül.
Krasznai János, a HC első számú kamionversenyzője volt az egyik szerencsés, aki 1988-ban a fent említett gyári Mercedes 1450-esek egyikét megkapta. A komoly fejlesztőmunka során létrehozott, profi versenykamion 18.000 köbcentis, V8-as, duplaturbós motorja 1350 LE-t teljesített, ezen kívül automata sebességváltóval, tárcsafékekkel, ABS-szel, ASR-rel is felszerelték. Ára akkori értéken meghaladta a 2 millió német márkát.
Krasznai meg is hálálta a belé vetett bizalmat, '88-ban a hatodik, a 1989-es Európa Kupán a harmadik helyet szerezte meg, Magyarországon pedig az év autóversenyzőjének választották. 1990-ben úgy lett szintén hatodik, hogy az utolsó versenyen már nem is indult.

Krasznai ebben az évben szállt ki a versenyzésből, kicsit furcsa körülmények között... Történt ugyanis, hogy a Formula 1 ura, Bernie Ecclestone rá akarta tenni a kezét erre a sorozatra is. Az ebből származó, Mr. E és az eredeti szervezők (ETRO) közti vita odáig fajult, hogy a kamionok nem versenyezhettek az F1-es pályákon, így a Hungaroringen sem. A HC pedig azt mondta, ha nincs magyar verseny, őket sem érdekli az egész cirkusz, kiszálltak ők is, velük pedig a Truck Trophy a legnagyobb anyagi és erkölcsi támogatóját veszítette el.

Eképpen értek véget a nagy versenyek nálunk és egészen 2008-ig várnunk kellett, hogy újra szerepeljen magyar versenyző a sorozatban, az azóta tragikus körülmények között elhunyt Szobi Balázs személyében.

Hová tűntek a kamionversenyek?  (Index 2009.)
Kiváló képgaléria a Hungarocamion Truck Trophyról, 1990-ből


Hungarocamion Autósport Egyesület

A rallytól a hegyiversenyig

 

A Hungarocamion a '70-es, '80-as években sikeres autósport szakosztályt is működtetett.
Kezdetben ennek az volt a célja, hogy a HC saját munkatársait támogassa és segítse a versenyzésben, de később ennél jóval többet jelentett a Hungarocamion ASE. Országosan is jegyzett és elismert versenyzők csatlakoztak az egyesülethez, főként a rally és túra szakágakban. Olyan neveket találunk a szakosztály versenyzői között ebben az időben, mint Kövesdán András, Topor Kálmán, Gerencsér Tibor, a Karácsonyi Tamás / Stiller Zoltán páros (akik Trabantjukkal akkoriban a 700 ccm alatti 5-ös géposztályban nemigen találtak legyőzőre). A rally szakágban csapatként sem vallottak szégyent a HASE versenyzői, a csapatbajnokságban rendre az első háromban végeztek évről évre, bár az olyan nagy hagyományokkal rendelkező egyesületeket, mint a Budapesti Volán SC, a Pécsi Volán SC vagy az Áfor SC nem tudták megszorítani. A rally-n kívül az egyesület indított még autókat az autocross, a hegyi és a gyorsasági OB futamain is.

A nyolcvanas évek első felében a gyorsasági szakágban is születtek HC-s sikerek, a keleti blokk Formula autós sorozatának versenyautójával, a Forma Easterrel Stiller Zoltán 1983-ban az OB harmadik helyét szerezte meg kategóriájában.

A fentiek mellett a HC szponzorációs tevékenységet is folytatott a magyar autósportban, sokáig támogatták az "örökös magyar bajnok" Ferjáncz Attilát is. Már a hetvenes évek második felében megjelent a Hungarocamion logó a Renault 12 Gordini oldalán, de a később használt Ferjáncz féle versenyautókon (pl. Renault 17 Gordini) is szerepelt a HC matrica, olyan nevek mellett, mint az Elf és a Cibié.

Rally fotók forrása: Flickr.com historyfun's photostream

Galéria - Hungarocamion autósport