Üdvözöllek a HUNGAROCAMION emlékoldalán!

1966 - 2006, 40 év, története csúcsán, fénykorában Európa egyik legnagyobb fuvarozási
vállalata volt, kishíján 2000 kamionnal. Emlékezzünk rá ezzel a honlappal, együtt!

  • button
img

Ha segítenél...
ötlettel, fotóval, bármivel, írj: info@hc-anno.hu

img

Facebook:
facebook.com

img

Kapcsolat:
E-mail a szerkesztőnek: info@hc-anno.hu

RÁBA 831/832/U16

Ede

 

A RÁBA 1969-ben indította el közúti járműprogramját, és 16-40 tonna összgördülőtömegű tehergépjárművei azóta már hagyományos terméknek tekinthetők.
Az alváz és a futómű illetve a felépítmény saját fejlesztésű volt, a motort és a fülkét licensz szerződéssel a M.A.N.-től vásárolták, illetve gyártották. A megvásárolt D2156 motorcsalád ebben az időben világszínvonalat képviselt 192-230 LE teljesítmény kategóriában. A licencvásárlás során nem mellékesen világszínvonalat képviselő technológia és technika jelent meg az országban és az allicencek jelentős fejlődést idéztek elő a kovács és öntészeti technológiában, az alkatrész és szerelvény gyártásban is. A 831-est és a 832-est nemzetközi árufuvarozásra fejlesztették ki, ennek megfeleően robosztus felépítéssel és az akkori viszonyokhoz mérten erős motorokkal rendelkeztek. A 831-es típus 2 tengellyel, míg a 832-es három tengellyel készült. Ezeken belül nagy számú altípus létezett, melyek elsősorban felépítményben, rendeltetésben és motorteljesítményben különböztek egymástól. A sorozat gyártása 1975-re már elérte az ezres darabszámot.

Az új típus óriási előrelépést jelentett az addigi magyar gyártmányú teherautókhoz képest, a modern, kényelmes fülke és a nagyobb teljesítmény teljesen más dimenzióba helyezte a sorozatot, például az addig használ Csepel D705-höz képest.

A Hungarocamion az elsők közt vásárolta meg az új Rábákat, melyek rövid időn belül a vállalat alaptípusai lettek olyannyira, hogy a '70-es évek közepétől a cég járműállományának közel a felét adták. (1975-ben 776 kocsiból 327, 1980-ban 1261-ből 689, míg '85-ben 1737-ből 860 volt Rába szerelvény.) Más kérdés persze, hogy politikai, gazdasági és egyéb okokból is ezeket a kocsikat lehetett, kellett rendszeresíteni akkoriban, de a KGST-n belül még mindig a Rábák jelentették a legjobb minőséget és választási lehetőséget! A típus 12 éves gyártási periódusa során mondtak róluk, jót-rosszat, de azt el kell ismerni, hogy ezek a kocsik adták akkor a magyar közúti árufuvarozás járműállományának gerincét.

Legendák keringtek a régi, eredeti M.A.N. motoros, "dübörgő" Rábákról, melyek északi túráik során egy-egy zűrösebb, lefagyott emelkedőn gyakran leakasztottak és vállaltak vontatást, természetesen konvertibilis, nyugati valutáért. Zokszó nélkül teljesítették a közel-keleti fuvarokat is, megmászva a Tahírt, elviselve hideget, meleget, havat és homokot is. Itt és ezért ragadt rájuk a "Tahír macskája" becenév is. Hívták még "Kisrábának", "Fütyülősrábának", szerették és utálták, de csak úgy elmenni mellettük nem lehetett. Mára alig maradt belőlük valami, de a fentiek miatt szinte mindenki emlékszik rájuk, sokaknak még ma is ők a "Magyar Kamionok"!

Műszaki adatok:

Motor típusa: RÁBA M.A.N. D2356 HMN6 soros, hathengeres dízelüzemű
Teljesítmény: 169 KW (230 LE)
Hengerűrtartalom: 10.688 cm3

Motor típusa: RÁBA M.A.N. D2156 MTN6 soros, hathengeres dízelüzemű
Teljesítmény: 188 KW (256 LE)
Hengerűrtartalom: 10.350 cm3

Tengelykacsoló: Fichtel u. Sachs egytárcsás, száraz
Sebességváltó: ZF AK6-80 vagy ZF AK6-90

RÁBA S/L sorozat

Vasorrú

 

A Kisrábák kiöregedése miatt időszerű volt a fejlesztés, jönnie kellett az utódtípusnak. A nyolcvanas években német közreműködéssel fejlesztettek ki a Rábánál egy vegyes üzemű motort, amely aztán később alapja lett a kilencvenes években gyártott D10-es környezetbarát motorcsaládnak is.
Az új S sorozatba is ezek a motorok, illetve ezek elődei kerültek. Az M.A.N.-nel kötött szerződés lejárt, más partner után kellett nézni, a Rába ezt a partnert a holland DAF-ban találta meg. Kezdetben fülkéket, később motorokat is szállítottak az új sorozathoz, megkersztelve az új szériát, így lettek ez a kocsik a "daf fülkés" Rábák. Az új járművek a hazai piacon kívül is jól ismertek voltak és beváltak Dél-Európában, a Közel-Keleten és Kínában is. A Rába kínálatára a nagyfokú diverzifikáltság volt jellemző. Választékukban szerepelt e járműveknek minden szállítási igényt kielégítő változata: nyerges vontatók, járóképes alvázak, fix felépítményes tehergépkocsik, billenő felépítményes tehergépkocsik, kombinált árufuvarozásra alkalmas járművek. Figyelembe véve a felhasználók igényeit, közel száz változatát készítették ezen alaptípusoknak.

A sorozat gyártási időszakának vége felé a RÁBA és DAF erőforrások mellett már M.A.N. gyártmányú motort is alkalmaztak, melyek mind megfeleltek az akkori környezetvédelmi előírásoknak. Szinkronizált, 16 fokozatú sebességváltót szerletek be a kocsikba, melyek jelentős üzemanyag-megtakarítást is eredményeztek. A megbízható ABS fogadására alkalmas futóművek félelliptikus, vagy parabola laprugóköteggel, illetve a felhasználó igénye szerint légrugós felfüggesztéssel csatlakoztak az alvázkerethez. A járművek igény szerint ABS-ASR-rel, retarderrel szerelten is készültek. A vezetőfülkét frontkormányos megoldással, panorámaüvegezéssel kínálták. A légellenállás csökkentése céljából felső, oldalsó és alsó légterelővel is rendelhetők voltak az S sorozat tagjai.

A HC-nál is fokozatosn cserélődött az állomány, a nyolcvanas évek közepére már az új típus került túlsúlyba. Ennek némiképp ellentmond, hogy a Rába például '83-ban kijelentette, hogy abban az évben nem tud járműveket szállítani a belföldi piacra. De valahogy áthidalták a problémákat és onnantól a szállítás folyamatos volt. Voltak persze gondok ezzel a típussal is, a nyugati típusokhoz képest gyengébb motorjával, hanyagabb összeszerelési minőségével sokaknak okozott nehéz perceket, de összességében a Hungarocamionnál is megállta a helyét a Vasorrú. (az intercoolert védte egy kiálló vaslemez a lökhárító alatt, innen az elnevezés: Vasorrú Rába...) Voltak olyan RÁBA traktorok, amelyekbe közvetlenül a gyártótól megrendelt 330 lóerős DAF motorokat szereltek be. Ezeket úgy lehetett a legkönnyebben megkülönböztetni a valódi, "vasorrú" Rábáktól, hogy sokkal mélyebb, öblösebb hangjuk volt. A motorok átszerelését a Hungarocamion helyben végezte a Cinkotai úti Rába szervizében.
Az S sorozat tagjai a kilencves évek elejéig-közepéig bírták a a cégnél, a folyamatosan érkező fejlett, nyugati típusok értelemszerűen hamar kiszorították őket.

Műszaki adatok:

Motor típusa: RÁBA M.A.N. D2156 turbófeltöltött, levegő-levegő visszahűtött
Tengelykacsoló: Fichtel u. Sachs egytárcsás, száraz
Sebességváltó: ZF S16-S130 16+1 fokozat
Mellső futómű: Rába 832.15
Hátsó futómű: Rába 832.52
Kormánymű: ZF 8065 hidraulikus
Vezetőfülke: DAF hálóhelyes
Fékrendszer: kétkörös, kétvezetékes légfék
Üzemanyagtartály: 400+300 l

Forrás: Dudás Zsolt, Kiss Gábor

Galéria - RÁBA